Sokszor kerülünk vagy kerülhetünk olyan élethelyzetben, mikor valakinek a véleményével, nézőpontjával nem értünk egyet. Olyan kijelentést tesz, vagy olyan magatartást tanúsít, amivel megbánt minket. Akarva vagy akaratlanul. Rengeteg szituáció adódik, ami megnehezíti a mindennapokat, akadályokat állít a kapcsolatok útjába és saját belső békénket teljesen felborítja. Lehet egyik félnek sem jó, lehet csak az egyiket zavarja, bántja.

Mikor érdemes egy adott problémát felhozni, beszélni róla? Mikor jelezzük, hogy valami nem oké? Várjunk vele és a múlt sérelmeit egyszer majd felhozzuk? Vagy érdemesebb rögtön szólni, ha valami bánt minket?

Mi az előnye, ha akkor jelezzük a sérelmünket, mikor felbukkan, mikor a szituációban vagyunk?

• Tudunk konkrét tényeket mondani, jelezni, ami bántó, ami nem tetszik.
• Az idő múlása nem homályosítja el, így elkerüljük azokat a „jól bevált” mondatokat: „ez nem így volt, rosszul emlékszel. Ilyet biztos nem mondtam, nem emlékszem rá.”
• Nincs ott a sok felgyülemlett, régi sérelem, amit nem beszéltünk meg, nem oldottunk meg. Ami, mint egy lufi egyszer csak kidurran(hat). Sokkal nagyobbat szól(hat) az utolsó, gyakran legjelentéktelenebb dolog, mert az volt már a végső csepp a pohárban.
• Saját magunknak nem okozunk hosszas vívódást, belső frusztrációt, amiről a másik lehet nem is tud.
• Benne maradunk a jogos védelemben. Hogy ez mit jelent?

A téma kapcsán jogászként, mint analógia a jogos védelem tényállása jutott eszembe és ennek a gyakorlatban való alkalmazása. A jelenleg hatályos magyar büntetőjog szerint a jogos védelem büntethetőséget kizáró ok, az elkövető nem büntethető, mert nem jön létre bűncselekmény. Megvédhetem magam. Van olyan helyzet mikor jogos vagyok a támadás visszaverésére és ezért nem büntetnek.

De mikor és meddig élhetünk ezzel a jogunkkal?

Mégis mikor mondja azt a bíróság, hogy a jogos védelemre vonatkozó szabályok már nem alkalmazhatók, az arra való hivatkozás már nem állja meg a helyét?

Mikor lesz büntethető a védelme érdekében aktívan fellépő megtámadott?

Ha a támadás befejezése után követ el a megtámadott az elhárításhoz ez okból már nem szükséges cselekményt. Vagyis a veszély már megszűnt, nincs olyan támadás, amit el kellene hárítani, a megtámadott mégis folytatja a védekezést. Mivel a jogos védelmi helyzet (azaz hogy a saját vagy más személyét, vagyonát védje) már nem áll fenn, így bűncselekmény valósul meg. Időbeli túllépés történt.

Hogy kapcsolódik ide?

Mi történik, ha később jelezzük a problémánkat a másik felé? A vélt vagy valós támadást később reagáljuk le. Időbeli túllépés. Amit a büntetőjogban nem „díjaznak”, sőt azt már büntetik.

Hogy állunk ezzel a társas kapcsolatainkban? Álljunk a megbántó vagy megbántott oldalon. Bármelyik szerepben ott találhatjuk magunkat bármelyik életterületen (munka/kollégák, magánélet, család, barátok, párkapcsolat stb)

Gyakori „helyzetkezelés”:

akkor „megyek utána”, akkor hozom fel a sérelmeim, amikor nincs „támadás”. A vihar már elült, csend van, látszólag semmi nem történik. Védekezésre nincs szükségem. Az eset lehet egy héttel korábban történt, de lehet hónapokkal, vagy évekkel ezelőtt. Mégis úgy gondolom, most jött el az én időm, most „borítom a bilit” .A „támadást” már én indítom, és ekkor találkozhatunk a fentebb is említett szokásos mondatokkal: ilyen nem is volt, biztos nem mondtam ilyet, rosszul emlékszel, ne butáskodj tudod, hogy ilyet sose tennék. És persze tényleg előfordul, hogy a másik nem szándékosan tagadja le, lehet tényleg nem emlékszik, hiszen számára bagatell szituáció volt és nem érezte annak bántó súlyát vagy lehet viccből mondta, csak nem sült.

Milyen eredménnyel zárulnak ezek a beszélgetések?

Sok tényező megjelenik egy-egy helyzet megoldása, megbeszélése során ami befolyásolja (pl: érzelmi állapot, kommunikáció hangneme, szóhasználat, magabiztosság, kapcsolat milyensége/minősége, korlátozó hiedelmek, kiállhatok e vele szemben magamért stb.). így ennek azonnali lereagálása nehezebb feladat lehet, mégis odafigyeléssel, tudatossággal, gyakorlással hosszú távon talán eredményesebb és kifizetődőbb. Magunkért, egymásért. Az elmélet akkor működik, ha a gyakorlatban alkalmazzák.

Ha személy vagy vagyon elleni támadás esetén jogom van „határidőn belül” védeni magam, mi akadályoz meg abban, hogy belső békém, a lelki egészségem érdekében ezt megtegyem? Időbeli túllépés nélkül;)

Mi segíthet a megvalósításban, ha egyedül nehezebb? Egy coaching folyamat;)