Mélyen hiszek abban, hogy mindenki saját életének legnagyobb mestere. Minél inkább tisztában vagy önmagaddal, a saját értékrendeddel, a saját értékeddel, annál könnyebben tudsz lavírozni az élet tengerén.  Ezért is érdemes magadba fektetni. Hogy hosszú távon könnyedebb legyen.

Vajon még miért is érdemes meghallani és megfigyelni önmagunkat? Mert a kommunikációnk mindent elárul a világunkról. Kiről, miről mit gondolunk. És a legtöbb esetben csak panaszkodunk, hiánymotivált állapotban vagyunk. Olyan dolgokról beszélünk amivel elégedetlenek vagyunk. A gond ott kezdődik, hogy csak beszélünk róla. Azokról amelyeken nem tudunk változtatni, így pont ezért nem is érdemes rágódni rajta. Sajnos amin lehetne, azért se teszünk semmit.  Ehhez kapcsolódóan merült fel bennem egy kérdéskör.

Mennyire tiszteled magad? Mikor adod meg vagy adtad meg magadnak utoljára a tiszteletet? Mikor szeretnéd végre megadni?

Mit jelent nálam a tisztelt?

Tisztelem magam annyira, ha nem érzem jól magam egy kapcsolatban akkor változtatok. A hozzáállásomon, a kommunikációmon, a helyzeten, bármin amin tudok és amin látom,hogy érdemes. Ha pedig jó, akkor miért panaszkodom? Mi okom a panaszra?

Tisztelem magam annyira, ha valami nem jó a munkahelyemen, változtatok. Ami nem kizárólag a váltást, az „elhagyást” jelenti, hanem bármilyen apró pici változtatást, ami rajtam múlik. Ha pedig jó, akkor miért panaszkodom? Mi okom a panaszra?

Észre se vesszük, hogy a sok panasszal magunkat minősítjük. Ha annyira rossz valakivel együtt lenni, miért vagy vele? Ha ennyire rossz egy helyen, miért vagy még mindig ott? És mit tettél eddig azért, hogy bármi jobb legyen?

Hiszen egykor valószínű te választottad azt a valamit vagy valakit valami miatt. Személy szerint pont ezért igyekszem minél kevesebbet minősíteni azokat az embereket és eseményeket akik és amelyek szerepet játszottak az életemben, mert akkor ott valami vagy valaki hatására őket választottam. Akkor és ott jónak tűnt, lehet azóta már másképp látom, de tisztelem a múltam, tisztelem azt a barátságot, a közösen átélt élményeket, azt a munkahelyet hiszen nélkülük nem lehetnék az, aki ma vagyok.

És közben tisztelem a jövőmet annyira, hogy a későbbi önmagamtól nem veszem el azt a lehetőséget, hogy valami más és jobb legyen. És azt tudjam majd mondani magamnak: Köszönöm. 

Sok minden rövid távon fáj, vagy az adott pillanatban, viszont a két évvel idősebb énem lehet most örömtáncot jár, és tapsol a háttérben, mert ő tudja, látja és nagyon hálás azért, hogy az önmagam jelenlegi tiszteletével jót akarok neki.

Visszatekintve lát(hat)om. “Ha ezt hamarabb megléptem volna, már sokkal régebb óta elégedettebb lehetnék.”

Ha elgondolkozol azon, milyen életet szeretnél és a két évvel idősebb önmagadat, hogy szeretnéd látni, akkor mi lehet az adott élethelyzetedre most a jobb lépés. Ezt helyetted senki nem tudja. A te sztorid, te tudod. Azt is te tudod, neked mit jelent a tisztelt és mennyire szeretnéd tisztelni magad, az életed, a kapcsolataid, a munkád, a párod, a jelen helyzeted, a jövőd? Azt is te tudod, te mit szeretnél. Azt is te tudod mit érzel. Azt is te tudod, ezt be mered e vallani magadnak.

Érdemes lehet nézőpontot váltani és megengedni magadnak, hogy másképp is ránézz helyzetekre, emberekre, önmagadra, mint ahogy eddig tetted. Sajnos a legtöbbször olyan öngólokat rúgunk magunknak, amiket észre se veszünk.

Változtass, hogy változhass.

Milyen változásra mondaná azt akár a félévvel, egy évvel, öt évvel idősebb éned:

KÖSZÖNÖM, HOGY EZT EGYKOR MEGTETTED ÉRTEM!

Rita