Az egyértelmű, konkrét kommunikáció előnyei

2019. jún. 24.Coaching0 hozzászólás

Kapcsolatok mennek tönkre, munkahelyi feladatok csúsznak el, találkozások nem valósulnak meg, félreértések sorozata alakul ki, mert nem kommunikálunk, vagy nem egyértelműen kommunikálunk.

Elbagatellizáljuk ennek a jelentőségét, miközben mindennek az alapja a kommunikáció és a tiszta kommunikáció.

Sokszor azt feltételezzük, hogy amit tudok, azt a másik is tudja, amire gondolok a másik is arra gondol. Sajnos ezt tévesen feltételezzük! Információk így nem mennek át, feladatokat rontunk el a munkahelyen, nem ugyanarra a helyre megyünk egy-egy lebeszélt találkozó kapcsán. Fél információkat adunk át és sokszor nem merünk visszakérdezni, rákérdezni.

Félünk, hogy butának tartanak vagy a másik hozzáállásától mert már megint ingerülten válaszol és inkább vissza se kérdezek. Jó ez így ahogy van, lesz ami lesz alapon. Ezzel az a probléma, hogy más-más élményekkel, tudással, tapasztalatokkal rendelkezünk és amíg nem tisztázzuk az adott kérdéskört addig saját dolgunkat nehezítjük meg. Rövid távon több energiát, figyelmet igényel, hogy pontosítsunk, azonban hosszú távon szerintem jobban járunk. Legyen szó akár szóbeli, akár írásbeli egyeztetésekről.

Több információ, konkrétabb leírások, bővebb átbeszélések, visszakérdezés, mit értesz ezalatt pontosan? Visszamondod a másiknak a megbeszélteket. Lehet ez hosszabb időt vesz igénybe, és a nagy rohanásban, folyamatos “időhiányban” sajnáljuk ezeket a lépéseket, mégis hosszú távon hatékonyabbak lehetünk, kifizetődőbb, jobban járunk.

Miért fontos az egyértelmű, tiszta kommunikáció?

  • Kapcsolatokat megtartása, fenntartása miatt!
  • Feladatok hatékonyabb, gyorsabb megoldása miatt!
  • Események pontosítása miatt!
  • MAGUNK miatt!

Amíg nem ugyanarról beszélünk, amíg nincs kellő információ addig csak elmegyünk egymás mellett.

Gondoljunk csak bele van egy egyszerű szó: mama. Kinek mit jelent? Van aki a nagymamájára gondol, van akinek az anyukája jut először eszébe a mama szó hallatán. Van akit boldogsággal tölt el, van aki szomorúan reagál mert esetleg elvesztette már vagy nem is ismerhette a mamáját.

Csak egy szó, ami teljesen egyértelműnek, világosnak tűnik. Mégis amikor meséljük a saját történetünket a mamáról, amíg nem mondjuk el, hogy nekünk a mama kit jelent, addig a másik a saját „szótára” szerint fordítja le. Egy- egy történet teljesen más színben tűnhet fel.

De vegyünk egy megtörtént esetet:

A jelenleg külföldön élő ügyfelem mondta, hogy legközelebb mikor online beszélünk már otthon lesz. Egyeztettük a következő coaching ülés időpontját, azonban egyikünkben sem merült fel, hogy ez az jelenti, hogy az óráinkat is egyeztetni kell időeltolódás miatt. Őszintén szólva bennem fel sem merült az otthon szó hallatán.

Jeleztem ügyfelemnek a nekem itthoni idő szerint reggel 8-kor, hogy a megbeszéltek szerint 10-kor tartjuk az online coaching ülést. Válaszolt is, hogy rendben. Mire 9-kor jött az üzenet, hogy várja a hívásom. Hirtelen “pánik”: megállt az órám, valami baj van, vagy mi történik, hiszen még csak 9 óra van. Kiderült, hogy az “otthonunk” különbözik és időeltolódásban vagyunk.

A helyzet megoldódott és ismét rávilágított arra, hogy a tiszta, konkrét kommunikáció nem haszontalan dolog. Ami egyértelműnek tűnik, arra is érdemesebb inkább rákérdezni.

Hogy derülhet ki, hogy mennyire egyértelműen kommunikálunk?

  • Milyenek a kapcsolataink?
  • Mennyire mennek gördülékenyen a dolgaink?
  • Milyen hatékonyan és jól oldunk meg egy-egy feladatot?
  • Mennyire vagyunk stresszesek?

Szerintem a tisztább, egyértelmű, konkrét kommunikáció kiszámíthatóbb helyzeteket teremt, így kevesebb stresszel jár.

Az élet minden területén: munka, magánélet, kapcsolatok. 

Válts nézőpontot!

Rita

 

x

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, amelyek segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ

Pin It on Pinterest