A feldíszített karácsonyfa leteszi a ráakasztott díszeket!

Igen, pont úgy érzem magam, mint egy karácsonyfa, melyre rengeteg díszt felakasztottak. Különböző színben, különböző méretben. Van, aki többet, van, aki csak egyet-egyet. Van, akinek a dísze súlyosabb, van, akié könnyedebb. Nem egyetlen nap alatt tették. 

Vannak olyan díszek, melyeket szívesen viselek, melyektől nem akarok megszabadulni. Jó szokások, szuper példák, útmutatások, iránymutatások. Ezeket könnyeden viselem, sőt örülök, hogy ezeket „rám tették „.

De vannak azok a díszek, melyeket napról napra próbálok letenni. Próbálom, mert hosszú évek rossz szokásait, hiedelmeit nem mindig sikerül egyik napról a másikra feloldani. Nézegetem őket, vajon ezek tényleg hozzám tartoznak? Vajon tényleg az én gondolataim? Tudok ezekkel azonosulni? Előre visznek ezek az „útmutatások”? Rá kellett jönnöm, hogy vannak bőven olyan “díszeim”, melyeket nem akarok tovább viselni, amelyek nem rólam szólnak. Félelmek, hiedelmek, bizonytalanságok…

Rám tették, mert elfogadtam. Nem ők a hibásak, sőt ebben a helyzetben senki nem hibás. Mindenki a saját értékrendje, hitrendszere, gondolkodásmódja szerint él. Kérdés az, hogy én mennyire hagyom, hogy ezek engem befolyásoljanak, hátráltassanak?

Kik azok az ők? Ez most elég nehéz lenne összeszedni, minden ember akivel az elmúlt 31 évem alatt találkoztam, beszéltem. Családtagok, barátok, rokonok, munkatársak, sporttársak, a postás, a bolti eladó, a tanáraim, a szomszédok és a sort még folytathatnám….

Emlékszel még, mikor kisgyermekként ha orvoshoz vittek, teljes és feltétlen bizalommal hitted, hogy a fehér köpenyes néni vagy bácsi meggyógyít. Minden szavát megfogadtad. Majd ahogy felcseperedsz, egyre többet látsz és megismersz a világból, észreveszed, hogy ők is „csak” emberek, akik hibázhatnak. Nem biztos, hogy minden beteget képesek meggyógyítani, és már benned is kétségek merülhetnek fel. Eltűnik a teljes és feltéten bizalom. Felnőtt fejjel már nem biztos, hogy a felírt receptet kiváltod, nem biztos, hogy ugyanahhoz az orvoshoz mész vissza, akinél korábban voltál.

Vagy mikor egy tanárod minden szavát elhiszed, mert mégis csak ő tanít téged, ő az, aki idősebb, bölcsebb. De ahogy te is egyre inkább nyitott leszel a világra, kialakul a személyiséged, megtapasztalod az élet kisebb-nagyobb dolgait rájössz, hogy a tanárod is esendő ember, és a megjegyzései bármennyire jó szándékúak voltak, nem segítettek neked. Lehet, hogy amit 8 évesen hallottál tőle, hogy mennyire szétszórt vagy, vagy probléma van a magatartásoddal az alapvetően nem is volt főben járó bűn vagy rossz tulajdonság. Benned mégis negatívan nyomot hagyott. 

Munkahelyeimen mindig tiszteltem a kollégákat, mindig felnéztem a feletteseimre, mind emberileg mind szakmailag. De ahogy egyre több mindent megtapasztaltam a munka területén, egyre több emberrel találkoztam, figyeltem a viselkedésüket, a munkamorált rájöttem, hogy az se biztos, hogy jó nekem amit ők képviselnek.  Nem biztos, hogy az én értékrendem szerint az megállja a helyét. Számomra nem attól jó a munkahely és nem attól lesz hatékony a munka, ha nem válthatok két mondatot a kollégákkal, ha nem engedik, hogy nevessek velük egy jót, mikor a munka megengedi. Elhittem, hogy egy vezetőnek folyton idegesnek, és frusztráltnak kell lennie, mert ezt láttam.Elhittem, mert felnéztem rájuk. Hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam azt a státuszt, mert bebizonyíthattam magamnak, hogy az ő hiedelmükkel nekem nem kell azonosulnom, lehet másképp is…

Megtanultam, nem kell minden „díszt” magamra venni. Vagy ha rám kerül, lehetőségem van letenni. Szépen, lassan, folyamatosan, türelmesen.

Mert melyik az a dísz, ami engem előre visz?

Melyik az, amelyik csak lehúz?

Melyik az, amelyik tényleg rólam szól?

Hogy mit tartok meg, az csak rajtam múlik.

A karácsonyfámat én díszítem fel, és én teszem le a rá(m) nem illő díszeket is.

Választásod neked is megvan. Ha szeretnéd, nézzünk rá együtt.

Rita