Szerencsésnek mondhatom maga, mert mielőtt coachinggal kezdtem el foglalkozni megtapasztalhattam és kipróbálhattam magam különböző munkakörökben. Voltam ügyvédjelölt, voltam ügyintéző, majd egyik napról a másikra lettem azok felettese, akik korábban engem tanítottak be. Vezetőként is megnézhettem, mire vagyok képes.  Hálás vagyok mindegyik “szerepért”, hogy átélhettem ezeket. Megláttam az előnyöket, hátrányokat, a lehetőségeket és a nehézségeket, amelyek az adott munkakörrel együtt jártak. Megfigyeltem a magam és mások viselkedését, ki hogyan reagál egy adott helyzetben/ helyzetre. Kitől mit tudok tanulni és ki az, akitől azt tanultam meg, milyen nem szeretnék lenni.

Melyik volt a legnehezebb munkakör? (Szándékosan használom ezt a szót, mert én hiszem, hogy minden státusz, pozíció egy munkakör, ahol Neked azt kell megmutatnod mennyire vagy alkalmas az adott feladatra és nem azért a Tiéd, hogy visszaélj a kapott „hatalommal”.)

Talán a legnehezebb szituáció az volt mikor egyik napról a másikra lettem azok felettese, akik korábban engem tanítottak be. Ott kaptam hideget és meleget egyaránt, küzdöttem rendesen a kis démonjaimmal.

Vajon elfogadnak majd?  Mi a legjobb viselkedés, hogy kivívjam a tiszteletet, de nem erőszakkal. Nem akarok kiabálni, nem akarom a kollégákat rettegésben tartani, hogy gyomorgörccsel jöjjenek be minden nap. Jóban akarok lenni, maradni velük. Támogatni, segíteni akarom őket szakmailag és emberileg is. Ha kérdésük van forduljanak hozzám bizalommal, de képesek legyenek önállóan is elvégezni a munkát. Legyen egy jó légkör, egy jó csapat ahol a munka gördülékenyen megy.

Miért volt nehéz?

-nem volt vezetői tapasztalatom

– nem volt aki betanítson, aki elmondja mire figyeljek, hogy jó csoportvezető legyek

– nem tudtam emberileg kire támaszkodni

– otthon nem értik meg mi zajlik benned, mert nem ismerik az adott közeget, az ottani játszmákat

– tiszta lapokkal akarok játszani, őszintén, nem hátba támadni másokat és az új státuszt lehetőségnek tekinteni, egy megtisztelő feladatnak nem pedig kihasználni a hatalom adta lehetőségeket

– tudtam milyen játszmák mennek az ügyintézők között (korábban benne voltam), ezt hogy fogom igazságosan, jól lekezelni?

Szóval csupa- csupa olyan kérdés, ami megválaszolatlan volt számomra és úgy éreztem egyedül vagyok a feladattal.

Coachként, ha visszatekintek erre az időszakra azt látom, mennyivel könnyebb lett volna nekem is, ha tudom, hogy van lehetőségem segítséget kérni. Ha bizalommal fordulhatok egy a cégtől független coachhoz, -akit teljes titoktartás kötelez- hogy megbeszéljem vele az engem foglalkoztató, számomra nehézséget jelentő kérdéseket.  Aki segít megerősíteni az önmagamba vetett hitemet és segít megtalálni az elakadásaim során a saját válaszaimat. Aki segít, hogy meglássam és megértsem a saját helyzetem.

Persze a család, barátok támogatnak, de van, hogy „az úgyis meg tudod csinálni”,” én hiszek benned”, „okos, ügyes vagy” mondatok nem segítenek, attól még a kétségek ugyan úgy ott vannak benned.

Szóval ha van egy coach, akihez tudom, hogy fordulhatok, biztos, hogy átlendített volna gyorsabban és könnyebben a felmerülő akadályokon.

Vezetőként pedig sokat segített volna a coachcsal való folyamat, hogy motiváljak még jobban, hogy kommunikáljak hatékonyabban, úgy hogy a feladat átmenjen. Hogy legyek türelmesebb magammal, a helyzettel és a kollégákkal is? Hogy kezeljem a felülről jövő utasításokat? És abban a rengeteg kérdésben, ami még a munka-magánélet közötti egyensúly megteremtésében segít. A munkahelyi stresszt, a benti feszültséget, kakaskodásokat hogy ne vigyem haza. Hogy tudjam „bent hagyni”, azért, hogy a munkaidő leteltével tényleg csak a magánéletemre tudjak koncentrálni. Ha nem is mindig, de minél többször.

A közel 3 éves vezetői tapasztalatom során, és persze már ügyintézőként is megfigyeltem, hogy a legtöbb hátráltató tényező a dolgos mindennapokban az emberi magatartásokból ered.

Az szuper dolog ha szereted a szakmád, szereted amit csinálsz, jó is vagy benne, de ha a kollegiális viszonyok megkeserítik a mindennapokat….. mert:

-kirekesztenek a kollégák

-nem találod a helyed

-a főnököd ” rádszállt” és nem tudod mi az oka

– folyton beszólnak a kollégák, vagy pletyka áldozata vagy és nem tudod ezt kezelni

– nincs akitől segítséget mernél kérni

-nem is mersz segítséget kérni

-nem tudsz nemet mondani, így mások helyett is folyton te dolgozol

– az új pozíciódba nem akarnak betanítani

És a felsorolás még bőven folytatható, hiszen folyamatosan zajlanak az emberi játszmák. Az ego mindenkinél tombol és ha azt érezzük valaki ” gyengébb” valamibe nálunk, rögtön fitogtatjuk tudásunk/ hatalmunk, hogy ettől érezzük magunkat valakinek.

Ezek azok a játszmák, amiket nem tudsz senkinek elmondani, hiszen a vezető ezeket sokszor nem látja, nem akar beleszólni, vagy nem is tud róla. Így hogy legyen “döntőbíró”?  Vagy ha éppen ő a másik fél, akkor kinek szólsz?

Ha a főnök ideges nekem miért kell annak lennem? Ha neki van rossz napja, akkor legyen nekem is? Hogy lehet ezeket kezelni?

A szenvedő alany egyre motiválatlanabb, nincs kedve bejárni dolgozni, retteg, hogy alakul a napja. A magánéletére is negatív hatással lehet hosszú távon, ha nem tudja, nem tanulja meg ezeket kezelni, megoldani.

A munkahelyen a legrosszabb esetben felmond. Lehet, hogy ha a körülmények kedvezőbbek egy csúcsszuper munkaerő lenne, de ez már nem derül ki… ( sajnos).

Ha van akivel a dolgozó tabuk nélkül meg tudja beszélni az adott problémáját, aki segít neki, hogy a helyzetre más nézőpontból is rálásson, aki támogatja, akkor vajon milyen munkaerő lehet?

Én hiszem és tudom, hogy az tud igazán jól és eredményesen minőségi munkát végezni, aki jól érzi magát abban a közegben ahol dolgozik és persze a saját bőrében.

A munkahelyen töltjük a legtöbb időnket. Miért a túlélésre menjünk?

Kezdd az életet MEGélni, nem túlélni!