Erről kérdeztek az Európa Rádió műsorában, és szerintem érdemes lehet írni pár szót.

Hiszen ha elfogadjuk azt a nézőpontot, hogy a beállítottság, nem más, mint gondolkodási szokás, akkor a változás, változtatás lehetősége mindig fennáll. Így szerintem a fő kérdés nem az, hogy lehet e ezen változtatni, hanem hogy akarunk e? Mert az akarat kérdésköre mindig ott van. Mit és mennyit vagyok hajlandó megtenni? Akarom egyáltalán?

Ránézhetek arra, hogy a késéseimnek mi az oka, vajon az mitől van? Egy nagy adag önreflexió szükséges ehhez. Mert egyébként én bebújhatok a mögé is, felcímkézhetem magam, hogy kések. Ezáltal, ha én ezt másoknak is elmondom, megengedem magamnak is, hogy késsek, plusz úgy vagyok vele, hogy a többiek is tudják ezt, talán már el is fogadják, így nekem nem kell és nem is érdemes ezen dolgozni, hogy ez másképp legyen. Hiszen én szinte mindig kések, ezt a többiek is tudják rólam, hangoztatom is, sőt gyakran a humor eszközét is igénybe veszem, hogy elvegyem a késéseim élét, levegyem a felelősséget róla, magamról.

De mi állhat a késés mögött? Nagyon sokszor az, hogy nem jól osztjuk be az időnket, túlvállalunk feladatokat, túltervezünk programokat, mindent akarunk egyszerre, egy napon, és nem gondoljuk végig, mi mennyi időt vesz vagy vehet igénybe, nem tudunk nemet mondani, nem akarunk semmiről lemaradni, kimaradni és a végén sehol se vagyunk ott igazán.  De az is lehet, hogy nagyon halogatunk, az utolsó pillanatban indulunk el bízva abban, hogy superman és batman gyorsasága és repülésre való képessége minket is utolér.

Személy szerint én nem szeretek késni, mégis előfordul. Ilyenkor nézem, hogy jó, mit lehetett volna másképp csinálni. Lehet, hogy 15 perccel hamarabb kellett volna elindulni, vagy lehet hogy előző este azt az emailt el kellett volna küldeni. Nézem, (jobb esetben) utólag önvizsgálatot tartok, mert nem szeretek késni. A pontossággal megtisztelem magam, az eseményt, de leginkább a másikat. Ha valamit megbeszéltünk az legyen úgy. És nem utolsó sorban, nem mindegy milyen mintát mutatok, milyen példát adok tovább és adott esetben mások mit mondanak rólam, vagyis milyen lesz a megítélésem. Ha látom, hogy késni fogok rögtön telefonálok, írok egy üzenetet, hogy jelezzem ezt a másik felé, hogy tudja mi a helyzet. Tiszteletből.

Hogy ezen lehet e változtatni, szerintem ha valaki szeretne, tud ezen változtatni. Csak nagyon szeretünk bebújni egy- egy címke mögé, hárítani a felelősséget. (Itt nem egy- egy esetről van szó, hanem mikor valaki rendszeresen, mindenhonnan elkésik.)

Mi segíthet? Nézőpontváltás, tudatosság, önfegyelem, globálisan nézni magunkra, az életünkre, mert minden mindennel összefügg. És időnként érdemes lehet belegondolni abba, ha minket várakoztatnak meg, akkor mit érzünk? 

Egy coaching folyamat ebben a témában is segíthet.

Rita