Tudatosan akkor változtatunk, váltunk, ha a meglévő élethelyzet, állapot már nem elfogadható számunkra. De leginkább akkor, mikor már fáj, nagyon fáj. Kilátástalannak látjuk a mindennapokat, semmi nem motivál és leginkább semmi nem okoz örömet. Észre sem vesszük az élet apró örömeit, a minket körülvevő értékeket, mert a változásért kiáltó énünk kesereg, sír, elégedetlen és csak a kibírhatatlan élethelyzet megoldhatatlannak tűnő problémáját látja.

Elegem van, nem bírom, utálom az életem és hasonló mondatok hagyják el a szánkat nap- nap után. Hívjuk a barátokat, szülőket tőlük várjuk a segítséget, szerinted most mit csináljak? Utálom a munkahelyem, nem bírom már ezt a közeget, felmondjak? De mi lesz akkor, ha nem találok jobbat? Ha az új munkahely még rosszabb lesz? Mit fognak szólni mások?

Manapság ez az egyik legnagyobb dilemmát okozó kérdés.

Tehát a helyzetet ismerjük, erre kellene valami megoldás.

Nekem a válaszom erre egyszerű, a megvalósítása már komolyabb feladat, hiszen rengeteg témát érinthet.

„Ismerd meg önmagad!”

Ez az egyszerű és nemes gondolat a delphoi jósda bejárta felett „várta” az oda betérőket. Az idő múlásával azonban ennek jelentősége úgy érzem felerősödött.

Ahhoz, hogy Te jó döntéseket tudj hozni a saját életedről az egyik legfontosabb feladatod, hogy tudd ki vagy és mit akarsz.

• Mi az ami érdekel Téged?
• Milyen erősségeid vannak?
• Miben vagy jó?
• Mi az, amit örömmel csinálsz?
• Mik a legnagyobb félelmeid?
• Az egyik legfontabb, mit érzel az adott munka/munkahely kapcsán?
• Milyen érzésekkel mész be dolgozni?
• Hogy töltöd a napodat?
• A nap végén, hogy mész haza? Milyen energiákkal?
• Meddig csináljam ezt még?
• Minek kell történnie, hogy változtassak?

Ez az ismerd meg önmagadnak még csak egy apró, pici kezdete…

A legfontosabb, légy őszinte saját magaddal! Tedd fel magadnak a kérdést:

• Tényleg erre vágyom?
• Tényleg ez vagyok én?
• Kinek az életét élem?

Nehéz, tudom, megértem mert átéltem. Mikor körülötted mindenki azt látja, hogy mindened megvan, van egy jó munkahelyed, magas pozíció, igen már valamit elértél, akkor mi bajod lehet? Közben kérdezgetik, hogy milyen a munka? És Te csak ott állsz és őszintén próbálod mondani, hogy jó. De azért kicsúszik a számomra legrosszabb jelző:„elvagyok”.  És rájössz, hogy másnak hazudhatsz, de saját magad elől nem menekülhetsz. Magadat nem csaphatod be. Sokáig én is azért nem mertem lépni, mert „mások mit mondanak majd”. Aztán eljött az a pont, mikor már sokkal jobban fájt a saját helyzetem, mint az, hogy vajon mások mit gondolnak. Észrevettem, hogy mindenki csak egy-egy szeletet lát az életemből, ami épp lehet nagyon csillogó, fényes, de az egészben én vagyok benne, és ha ezt az egészet nézzük, akkor sokkal fontosabb a saját életem boldogsága attól, hogy vajon mások mit gondolnak. Sokkal fontosabb, hogy én jól érezzem magam, minthogy látszólag –mások szerint- jól legyek.

Félreértés ne essék, sokszor nem a munkahellyel van a baj, hanem azzal, hogy Te nem az vagy, amit csinálsz, nem a helyeden vagy, így nem tudod élvezni. Nem a munkáltató a hibás, nem a kollegák, nem is Te. Nem is kell hibáztatni senkit, hiszen „csak” az élet jelez, hogy mozdulj már. Csinálj valamit, ha ez Neked nem jó.

Az érzéseinkre nem figyelünk, miközben ők mutatják a legjobban a helyes vagy helytelen irányt.

Mit csinálj legelőször? Nézz szembe önmagaddal, légy teljesen őszinte. Te mit szeretnél?

Nem a szüleid, a barátaid, az ismerőseid. Hanem TE! Hiszen ez a TE életed. Ha nem érzed jól benne magad, változtass. Indulj el a változás irányába, és ezt magaddal kezdd. Tisztuljon le benned, hogy ki vagy mit akarsz. Persze kérj tanácsot, de a saját életed, az érzéseid, megéléseid senki nem ismeri és tudja annyira , mint Te magad.

Hozzá szoktunk nagyon sokan, hogy a problémáinkat  megoldják, kitalálják mit csináljunk, megmondják merre menjünk, mit tanuljunk, de ezek tényleg rólunk szólnak? Jó megoldások ezek nekünk? Még akkor is ha a legnagyobb szeretettel kapjuk azt a segítséget?

Coachként én már hazabeszélek, mert nekem a coaching segített. Nem kaptam tanácsot, csak kérdéseket. Elgondolkodtatott. Felerősítette azt bennem, hogy a saját életemért tényleg én vagyok a felelős és hiába teszem a megoldás „terhét” másra, az nem biztos, hogy nekem végső soron segít. Megértettem miben vagyok benne, letisztult, hogy én mit szeretnék hosszútávon és hoztam egy döntést.  Az azt követő út nem biztos, hogy könnyebb, sőt… de hiszek abban, ha az ember rátalál arra, amit szeret és őszintén hisz benne, azt szívvel-lélekkel teszi, időt és energiát nem sajnálva a tanulásra, fejlődésre, munkára, akkor annak meglesz az eredménye.

A legnehezebb lépés az volt, hogy őszintén beleálljak az érzéseimbe, felvállaljam azokat saját magam előtt is.

Szerintem a változáshoz vezető út első lépései:

• Szánj időt magadra, értsd meg miben vagy benne!
• Figyelj az érzéseidre!
• Gondold át Te mit szeretnél igazán!
• „Ismerd meg önmagad!”

Egy coach ebben támogat Téged!

Kezdd az életet MEGélni, nem túlélni!