Akár akarjuk, akár nem az élet nap, mint nap újabb feladatokat, megoldásra váró helyzeteket, kihívásokat dob elénk. Nehézségi szintjét tekintve, van amelyek fel sem tűnnek, rutinszerűen cselekszünk. Ám időről – időre mindig fel -fel bukkan egy-egy olyan szituáció melynek már csak a gondolatától is görcsbe rándul a gyomrunk, izgulunk, aggódunk vagy épp idegesek leszünk, stresszelünk.

Az élet bármely területéről érkezhet a minket felkavaró esemény: munkahelyi feladat, iskolai vizsga, prezentációk elkészítése, beadandók megírása, sporteseményen való részvétel, állásinterjúra való készülés vagy éppen a magánéletben felmerülő saját magunk számára nehéznek tűnő szituációk. Mennyire valós vagy vélt ez a félelem, milyen a nagysága a stresszelésre okot adó „dolognak” mindenki maga érzi.

Ami miatt halogatunk, nem csináljuk meg vagy épp megpróbáljuk elkerülni, kibújni a feladat alól az a kezdeti hozzáállásban is kereshető. Mikor megtudod, meghallod mi a feladatod, hogy állsz hozzá? Milyen belső monológot mondasz magadnak? Vagy milyen párbeszédbe kezdesz az illetékesekkel?

–          Én ezt nem tudom megcsinálni

–          Nincs rá időm

–          Félek tőle, túl nagy falat

–          Jesszus, ez rengeteg anyag, képtelenség ezt megtanulni

–          Mások biztos már rég elkészültek vele

–          Tuti, hogy a többiek sokkal gyorsabbak, ügyesebbek

–          Azt sem tudom, hogy kell, még életemben nem csináltam ilyet

–          Elegem van, nekem soha senki nem segít

És a negatív hozzáállás, a hogy nem tudom és miért nem akarok megcsinálni vagy épp miért lehetetlen a feladat program már fut is a rendszeredben. Olykor csak magunkat próbáljuk „meggyőzni” de ha „szerencsénk” van, lesz aki támogat ebben és felerősíti a hozzáállásunkat nem a pozitív oldalról.

Közben pedig nem vesszük észre, hogy ezzel saját magunk legnagyobb ellenségei vagyunk, hiszen a legtöbb dolog elől nincs menekvés, nincs kibújási lehetőség. Úgyis meg kell csinálni. Nekünk.

Mit lehet ilyenkor tenni?

Felismerés, tudatosítás, nézőpont váltás és erősségeink, lehetőségeink feltárása.

Először is felismerem a helyzetet, a viselkedésem. Ahelyett, hogy a feladatra, a megoldásra koncentrálok saját magam sajnáltatásával, paráztatásával vagyok elfoglalva, mely igencsak hátráltató tényező.

Ha észreveszem, hogy milyen belső monológ fut le bennem, vagy mit kommunikálok van lehetőségem annak megváltoztatására. Mit is szeretnék most pontosan? Mire lenne szükségem, ki tud ebben segíteni?

Lehet érdemes lenne megnyugodni, hogy a feladatra tudjak koncentrálni? Személy szerint én minden olyan helyzetben, amely nagy falatnak tűnik előszedem a kis „kincses ládámból” az engem megnyugtató gondolatokat:

„Isten annyi terhet tesz Rád, amennyit elbírsz.”

„Az élet nem kínálhatott volna ilyen jó lehetőséget az alapok biztosítása nélkül”

„Az élet mindig olyan és akkora feladatot dob eléd, melyre készen állok.”

„Sikerült már elég sok olyan dolgot megvalósítani, melyek elérhetetlennek tűnnek.” (végig gondolom melyek voltak azok)

Nekem ezek beválnak, beváltak eddig. Neked van esetleg ilyen jól bevált pozitív belső monológod, mely a segítségedre lehet szorult helyzetben?

Szerintem érdemes megtalálni mindenkinek, a számára megnyugtató gondolatokat. Hiszen ha képes vagy saját magad megnyugtatására, utána már elkezdhetsz koncentrálni a tényleges feladatra.

A „hogy nem tudom”,” nem akarom” és „mennyire lehetetlen” a feladat helyett el tudod kezdeni futtatni a megoldás és cselekvés programodat. Azzal, ha saját magad stresszeled, úgysem leszel előrébb.

Válts nézőpontot, legyél saját magad vezérszurkolója ahelyett, hogy a magad ellenségévé válsz.

Kezdd az életet MEGélni, nem túlélni!